Utolsó frissités: 2002-04-15 08:43:26 

Tartalom:

- Gajdos István köszönetnyílvánítása a választópolgároknak.
- Éltünk alkotmányos jogunkkal - választottunk.
- Per aspera ad astra - Töviseken át a csillagokig.
- Vaszkó Vera: "Nemcsak szeretik, de tudják is ezek a gyerekek a történelmet"

Köszönetnyilvánítás

Kedves választópolgárok!

      Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki március 31-én az urnákhoz járult, véleményt mondott múltról és jövőről, függetlenül attól, hogy kire szavazott azon a napon. Természetesen elsősorban azokra gondolok nagy-nagy hálával, akik engem tiszteltek meg bizalmukkal. Ígérem, nem csalódnak.
      A választás végeredménye azt igazolja számomra, hogy van alternatívája a magányos politizálásnak, van más út is, mint a bezárkózás, s hogy egyre többen akarjuk és hisz­szük: a kárpátaljai magyarság megmaradásának legfontosabb feltétele a nyitás minden irányba, a több lábon állás, a gazdasági felemelkedés.
      Bízom benne, hogy viszonylag hamar bizonyítani tudom azoknak is, akik rám, s azoknak is, akik másokra szavaztak március 31-én: az általam vallott eszmék nem választási propagandacélt szolgáltak, s együtt — Emberekkel az emberekért — gyümölcsöző négy év elé nézünk.

Őszinte tisztelettel:
Gajdos István

Éltünk alkotmányos jogunkkal — választottunk

A beregszászi választókerületben egyre biztosabb Gajdos István győzelme.

      Március 31-én Ukrajna állampolgárainak többsége, élve az Alkotmány nyújtotta jogával, felkereste a szavazókörzeteket, hogy a különböző szintű tanácsokba induló képviselőjelöltek, illetve polgármesterjelöltek közül kiválassza a legméltóbbakat, legrátermettebbeket. Az egyidejűleg lebonyolított parlamenti és helyhatósági választásokon közel 26 millió polgár, azaz a szavazásra jogosultak 69,43 százaléka vett részt. Az emberek általában 6 féle szavazócédulát vettek át kisebb-nagyobb várakozás, sorban állás után, hogy válasszanak az induló pártok, képviselő-, valamint polgármesterjelöltek közül. A legnagyobb „választék” az országos pártlistán szerepelt, hiszen 33 párt, illetve választási szövetség neve melletti négyzet valamelyikébe tehettek jelet a választópolgárok. Egy másik íven a parlamenti mandátumért indulók nevei sorakoztak. Ezekből — választókerületektől függően — 5-20 szerepelt a szavazócédulákon. A fennmaradó négy szavazólapon a megyei, a járási, a helyi tanácsok képviselőjelöltjeire, valamint a polgármesterjelöltekre adhatták le voksukat a polgárok.

      A legnagyobb figyelem természetesen a parlamenti választásokat kísérte. A választási törvény értelmében Ukrajna 450 fős törvényhozásának felét a pártlistás szavazáson választják meg, míg a fennmaradó 225 helyért egyéni választókerületekben vetélkednek a jelöltek.
      Ami a pártok versengését illeti, hat pártnak, illetve választási szövetségnek sikerült a 4 százalékos küszöböt leküzdve bekerülnie a törvényhozásba. Az élen, az előrejelzéseknek megfelelően, a tíz pártot tömörítő Viktor Juscsenko-féle A Mi Ukrajnánk választási szövetség végzett, amely a szavazatoknak valamivel több mint 23,5 százalékát szerezte meg. A második helyen az Ukrajnai Kommunista Párt (20,01 %), a harmadikon Az Egységes Ukrajnáért blokk (11,79 %) végzett. A további sorrend a következő: Júlia Timosenko választási szövetség – 7,25 %, Ukrajnai Szocialista Párt – 6,87, Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt – 6,27 %. Egyébként a parlamentbe bekerült hat politikai erő közül mindössze három önálló politikai párt, míg a másik három választási szövetség, amelynek tíz, öt, illetve négy párt a tagja. Ha az utóbbiak által szerzett szavazatok számát elosztjuk a tömörülések tagjainak számával, akkor az UKP, a USZP és az USZDP(E) lényegesen jobban szerepelt vetélytársainál.
      Egyébként régiónként eléggé nagy a szórás a politikai pártok támogatottságát tekintve. Míg az ország nyugati részén (Kárpátalját kivéve) inkább a jobboldali pártok, illetve választási szövetségek szerezték meg a szavazatok túlnyomó részét, addig Keleten a baloldal, illetve a balközép szerepelt sikeresebben.
      Ami régiónkat, Kárpátalját illeti, több mint hatszázezer választópolgár vett részt a szavazáson, ami a választásra jogosultak 67,12 százaléka. Az országostól eltérően csak öt párt szerzett 4 százaléknál többet: A Mi Ukrajnánk választási szövetség – 36,63 %; az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt – 14,01 %; Az Egységes Ukrajnáért blokk – 0,26 %; az Ukrajnai Kommunista Párt – 6,01 %; Júlia Timosenko választási blokkja – 4,4 %.
      Szűkítsük még jobban az elemzett terület nagyságát, és térjünk át az olvasóinkat leginkább érdeklő régióra, a 72. sz. választókerületre, amely hat járásból ölel fel településeket. Nálunk a választási részvétel 66,38 százalékos volt (a választói névjegyzékben szereplő több mint 151 ezer polgárból valamivel több mint 100 ezer élt alkotmányos jogával). A politikai szimpátiák még inkább eltérnek az országos átlagtól, mint a megyében. Ha az itt leadott voksok szerint állna fel az új ukrajnai törvényhozás, akkor csupán négy párt, illetve választási szövetség képviselné magát benne: A Mi Ukrajnánk választási szövetség (24,46 %), az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt (16,8 %), Az Egységes Ukrajnáért blokk (12,03 %), valamint az Ukrajnai Kommunista Párt (5,48 %). A szavazatok megoszlása arról tanúskodik, hogy az itt élők inkább a politikai paletta közepén elhelyezkedő, a stabilitást megtestesítő erőket részesítik előnyben (az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt és Az Egységes Ukrajnáért blokk), amelyek együttvéve a szavazatok közel 29 százalékát szerezték meg, szemben a jobboldalon álló A Mi Ukrajnánk választási szövetséggel, illetve az erősen baloldali Ukrajnai Kommunista Párttal.
      Ami az egymandátumos választókerületeket illeti, ezekben Az Egységes Ukrajnáért választási szövetség jelöltjei szerepeltek a legsikeresebben (66 helyen kapták a legtöbb szavazatot). E blokkot A Mi Ukrajnánk, az Ukrajnai Kommunista Párt és az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt követi az egyéni választókerületekben megszerzett parlamenti mandátumok számát tekintve.
      Kárpátalján hat választókerületet alakítottak ki. Lássuk, kik végeztek ezekben az élen: Ungvár központú, 70. sz. választókerület – Szerhij Ratusnyak, korábbi ungvári polgármester; Munkács központú, 71. sz. választókerület – Viktor Baloga, korábbi kárpátaljai kormányzó; Beregszász központú, 72. sz. választókerület – Gajdos István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke; Ilosva központú, 73. sz. választókerület – Szerhij Kemenyas szolyvai vállalkozó; Huszt központú, 74. sz. választókerület – Mihajlo Szjatinya kijevi vállalkozó; Rahó központú, 75. sz. választókerület – Oreszt Klimpus, Ukrajna magyarországi nagykövete.
      A kárpátaljai magyarság — no meg a magyarországi média — fő figyelme természetesen a Beregszász központú választókerületre összpontosult, ahol a korábbi parlamenti képviselő, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Gajdos István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának alelnöke pályázott legnagyobb eséllyel a győzelemre. Kovács és csapata ügyesen használta ki a státustörvény elfogadását, a magyarigazolványok kiadását, a Magyarország által az itteni árvízkárosultaknak nyújtott pénzsegélyt, a Zöld Program keretében a kárpátaljai gazdáknak nyújtott támogatást saját kampánycéljaira, úgy állítva be ezeket, mint a korábbi parlamenti képviselő személyes érdemeit. Az egyszerű emberek pedig gyakran így is könyvelték el az anyaország segítségét. Nem véletlenül nyilatkoztak hát úgy többször és több helyen a KMKSZ vezetői, hogy Kovács Miklós elsöprő győzelmet arat Gajdos felett.
      Nos, március 31-én a 72. sz. választókerület polgárai szavazataikkal bizonyították, hogy a parlamenti hely megszerzéséhez kevés mások tollaival ékeskedni, kevés állandóan azt szajkózni, hogy a kárpátaljai magyarság léte a tét. Ehhez már az kell, hogy a jelölt végre tegyen valamit a kárpátaljai magyarság gazdasági felemelkedéséért is, hogy ne a bezárkózást, hanem a nyitást hirdesse, hogy ne a kirekesztés híve legyen, hanem az emberek összefogásáé. A szavazatok összeszámlálását követően ugyanis Gajdos István került az élre! Igaz, a magyarországi média — nyíltan Kovácsot támogatva — már jóval a voksok összeszámlálása előtt a KMKSZ elnökét hirdette ki győztesként (talán azért, hogy ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy várták, minél hangosabban lehessen kiabálni: csalás!).
      A kiabálásra nem is kellett sokat várni. Pláne, amikor a választókerületi választási bizottság négy körzetben semmisnek nyilvánította a szavazás eredményeit a súlyos szabálytalanságok miatt. Kovácsék panaszt emeltek e döntés ellen a Központi Választási Bizottságnál (CVK), amely formai okokra hivatkozva ennek sürgős újratárgyalására, illetve a szavazólapok újraszámlálására szólította fel a kerületi választási bizottságot. Az a helyzet, hogy a kerületi választási bizottságnak eredetileg 18 tagja volt, ám ketten — Futó Sándor és Okszana Margitics — képviselőjelöltekként indultak a szavazáson, ezért törölni kellett volna őket a bizottság tagjainak sorából. Ez nem történt meg, így a korábbi döntés meghozatalakor nem volt meg a kellő többség, így nem volt jogszerű a határozat. A másik indok a kellő motiváció hiánya volt.
       Szombaton azonban a CVK megküldte a két bizottsági tag törléséről hozott rendelkezését, és a választási bizottság ülésén a többséget jelentő kilenc „igen” szavazattal megerősítették a korábbi döntést. A szavazólapok újraszámlálásának eredményei több mint elég motivációt jelentettek, bebizonyították a döntés igazát! Az előzőek mellett ugyanis számos újabb szabálysértésre derült fény! 
      A választási törvény ellen legsúlyosabban Váriban vétettek. Amikor a kerületi választási bizottság ülésén a vári körzeti választási bizottság tagjainak, a jelöltek képviselőinek, a megfigyelőknek a jelenlétében felnyitották a bélyegzővel zárolt dobozokat, hogy újraszámolják a szavazólapokat, kiderült, hogy a szavazólapokat, a kontrollszelvényeket, más választási dokumentumokat a szabályok durva megsértésével csomagolták be: ezek nem voltak bélyegzővel zárolva. Mi több, egyáltalán nem voltak lezárva, mindössze begöngyölték azokat egy-egy ív barnás csomagolópapírba! Az előírásokat semmibe véve készítették el a választói névjegyzéket, illetve a jegyzőkönyveket is. A szavazólapok újraszámlálásánál kiderült, hogy rengeteg az érvénytelen az érvényesnek ítéltek között, mivel „elfelejtették” ráírni az ezeket kiadó választási bizottsági tag nevét, s nem szerepelt rajtuk az illető aláírása sem!
      A dolog külön „érdekessége”, hogy a szóban forgó választókerületekben feltárt szabálysértések következtében mindenütt Kovács Miklós került kedvezőbb helyzetbe.
     

Végezetül talán csak annyit, hogy hatalmas a csalódása annak, aki veszít, miután előre szétkürtölte győzelmét. A Kovács-csapat most foggal-körömmel harcol, mindent bevet — magyarországi és kijevi kapcsolatait, szalonképes és annak közel sem nevezhető eszközöket egyaránt — annak érdekében, hogy valahogyan megfordítsa a dolgok állását, ám úgy tűnik, hogy a beregszászi választókerületben egyre biztosabb Gajdos István győzelme. Annyira, hogy a szavazatoknak a CVK által megkövetelt újraszámlálása előtt is vezető Gajdos István e procedúrát követően is biztos befutó! Ha pedig semmissé nyilvánítják a korábban említett körzetekben a szavazás eredményeit, akkor Kovács veresége még nagyobb arányú lesz…

Biró László

Per aspera ad astra

Töviseken át a csillagokig

      A tudásra mindig is nagy szüksége volt a társadalomnak, a harmadik évezredben pedig még nagyobb szerep jut a tanulásnak, mint eddigi történelmünk során bármikor. Hogy boldogulni tudjunk, igényeinknek megfelelő munkát találjunk, igencsak sokat kell tanulnunk. Az ismeretek átadása érdekében sokat fáradoznak pedagógusaink, akik mindent megtesznek, hogy növendékeik magabiztosan, határozott céllal, tudással felvértezve érjenek életük sorsdöntő pontjához — a pályaválasztáshoz. E célt szolgálják a minden tanévben megrendezésre kerülő járási és megyei szintű tantárgyi vetélkedők is. 
      Az idén ismét összemérhették tudásukat, felkészültségüket tanulóink, akik közül a legjobbakat különböző díjakkal, oklevelekkel jutalmazták a jó eredményekért. Velük együtt vehették át a munkájuk elismeréseként átnyújtott okleveleket azok a tanárok, akik fáradtságot nem ismerve dolgoztak azért, hogy gyermekeink minél többet tudjanak, minél jobb helyezésekkel térjenek haza a vetélkedőkről.

      Beregszászban március 27-én került sor az ünnepélyes díjátadásra a közigazgatási hivatal üléstermében, ahol a járási közoktatási osztály vezetője köszöntötte a pedagógusokat és a tanulókat. Medvigy István elmondta, hogy a tantárgyi versenyek négy szinten zajlottak: iskolai, járási, megyei, illetve országos szinten, és tanulóink jó eredményeket értek el. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a magyar tannyelvű iskolákból induló 76 tanuló közül a megyei versenyeken 13-an szereztek dobogós helyezést. Ők igazán megérdemlik, hogy olvasóink is megismerjék a nevüket: Vidnyánszky Zoltán (Beregszászi Magyar Gimnázium, 7. osztály) matematikából, Dublják Marianna (Nagyberegi Református Líceum, 10. osztály) magyar nyelvből és irodalomból, Daróczi Anita (BMG, 9. osztály) német nyelvből, Fodor János (Nagyberegi Református Líceum, 11. osztály) kémiából, Salánki Ágnes (BMG, 7. osztály) matematikából, Molnár Csaba (BMG, 9. osztály) matematikából, Heé István (BMG, 8. osztály) matematikából, Szemjon Andrej (Jánosi Középiskola, 7. osztály) matematikából, Csoma Attila (BMG, 8. osztály) matematikából, Orosz Melinda (Nagyberegi Református Líceum, 11. osztály) magyar nyelvből és irodalomból, Homoki Katalin (BMG, 9. osztály) magyar nyelvből és irodalomból, Kovács Klára (BMG, 9. osztály) magyar nyelvből és irodalomból, Aranyosi Miklós (BMG, 9. osztály) fizikából nyújtott kimagasló teljesítményt a megyei versenyen.
      A közoktatási osztály vezetője kiemelte azt az odaadó munkát, amit a tanárok fejtettek ki a tanév folyamán diákjaik mind jobb felkészítése érdekében, valamint a tanulók szorgalmát, aminek köszönhetően ilyen jól szerepeltek a megmérettetéseken. Megköszönte fáradozásukat, és abban a reményben kívánt további jó munkát, hogy jövőre legalább ennyi eredményesen szereplő diák és pedagógus részesül majd elismerésben.
      Az ünnepség végén a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak értékes ajándékokat, valamint dicsérő okleveleket nyújtottak át.
      Medvigy István köszönetét fejezte ki Gajdos Istvánnak, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökének, Mihajlo Lakatosnak, a Beregszászi Erdőgazdaság vezetőjének, Erdődi Leontinnak, a Numinátor Vállalat igazgatójának, Erdélyi Bélának, a Quadro Vállalat igazgatójának, valamint Cseh András vállalkozónak, akik lehetővé tették az ajándékozást.

Vaszkó Vera: “Nemcsak szeretik, de tudják is ezek a gyerekek a történelmet”

      Bevezetőnkben már szó volt arról, hogy a megyei versenyeken 13 tanulónk ért el dobogós helyezést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közülük tizen a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulói. Ezért is választottuk ezt az iskolát abból a célból, hogy egyik elismert történelemtanára, Vaszkó Vera által megismertessük olvasóinkat azzal a nem mindennapi munkával, aminek köszönhetően a gimnázium ilyen eredményeket képes felmutatni.

    — Nagyon fontos, hogy iskoláinkban magas szintű oktatásban részesüljenek gyermekeink, tanáraik észrevegyék és kiaknázzák a bennük rejlő tehetséget. Ehhez viszont nem elég csak a tananyagot megtanítani. Miből áll a tanár munkája?
    — A tanár munkája nagyon sokrétű: tanít az órán, órák után készül a következő napra, s persze külön foglalkozásokat tart. Az órán a tananyagot adja át a gyerekeknek, de egy témát mélyebben megtanítani az órán nem lehet. Ahhoz külön foglalkozásokra van szükség, amelyek órák után vannak. Ilyenkor részletesebben veszünk át egy-egy anyagot, témát.
    — Megvan-e ennek a plusz munkának az eredménye?
    — Természetesen igen. Ez a tantárgyi vetélkedőkön mutatkozik meg leginkább. A járási versenyeken számos diákunk ért el dobogós helyezést, de sikeresen helytállnak gyermekeink a megyei megmérettetéseken is. Az utóbbi időben egyre többször veszünk részt nemzetközi versenyeken. Ezekre a vetélkedőkre csak a tanóra keretén belül lehetetlen felkészülni, erre kevés a negyvenöt perc, szükséges az óra utáni tanulás is. Annál is inkább, mivel a megyei vetélkedőkön nem veszik figyelembe, hogy, tegyük fel, még csak január van a vetélkedő idején, a tantervnek megfelelően tehát a tananyagnak még csak a felénél járunk, már a májusban sorra kerülő témákból is vannak kérdések. Úgy tartják, hogy ha a gyerek versenyre megy, tudnia kell az egész év anyagát.
    — A nemzetközi vetélkedőkre bizonyára még ennél is többet kell készülni.
    — Ezeknek a vetélkedőknek külön tematikája van, tehát abból a témából kell mélyebb tudást szerezniük a tanulóknak. Leginkább a magyar történelemmel és a világtörténelemmel kapcsolatos témákban indultunk, és az idén harmadszor is mi nyertünk a Duna Televízió által indított vetélkedőn. 
    — Milyen témakörben kellett versenyezni?
    — Két ízben az ’56-os forradalom volt a témánk, tavaly padig Szent István kora.
    — A magyar történelmet elég rövid ideje tanulják ahhoz, hogy versenyen induljanak ebből a tantárgyból, méghozzá nemzetközi szinten mérjék össze tudásukat, mégis ezt tették.
    — Valóban, mindössze tizenegy éve tanítjuk ezt a tantárgyat. Ám a Beregszászi Magyar Gimnáziumban öt évvel ezelőtt, amikor idejöttem dolgozni, egyáltalán nem tanítottak magyar történelmet. Akkor vetettem fel ezt a kérdést, kezdtem el harcolni az ügy érdekében, de így is mindössze három évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy bevezessék iskolánkban e tantárgy oktatását. A gimnázium azonban jó helyzetben van a többi iskolához képest, mert mi — igaz, csak az idei évtől kezdődően — minden osztályban tanítjuk a magyar nép történetét. Más iskolákban három év alatt veszik át azt az anyagot, amire nekünk nyolc évünk van. Ez tehát az az előny, amiből a gimnazisták profitálhatnak a történelemtanítás terén.
    — Hogy lehet „rávenni” a gyereket, hogy órák után itt maradjon?
    — Itt mindenki akar. Persze megoszlik az osztály, mert minden osztályban vannak reál- és humán beállítottságú gyerekek. Azonban a reálosok közül is nagyon sokan szeretik a történelmet, így amikor szóba kerül egy-egy vetélkedő, még túljelentkezés is van. Nekem tehát válogatnom kell, és ez kellemetlen számomra, mert senkit nem akarok megsérteni. A versenyre viszont azt kell küldeni, aki a leginkább képes teljesíteni az ott reá váró feladatokat. Szerencsére a járási versenyeket megelőzi az iskolán, sőt osztályon belül megrendezett vetélkedő, ahol eldől, ki a legérdemesebb az indulásra. Velük aztán külön foglalkozom, felkészítem őket a megmérettetésre.
    — Miből készülnek a gyerekek, hisz van olyan osztály, amelyiknek még tankönyve sincs magyar történelemből.
    — Gimnáziumunknak jól ellátott könyvtára van, ahol nagyon sok ezzel kapcsolatos könyv található, mindemellett saját könyveimet is a diákok rendelkezésére bocsátom. Irodalmunk tehát van bőven, csak össze kell gyűjteni belőle a témával kapcsolatos anyagokat. Nagyon sok munkát és időt igényel az anyaggyűjtés, a forrásművek kiválasztása.
    — Megtérül-e ez a szellemi befektetés?
    — Természetesen meg, hisz csak a nemzetközi versenyeken való részvételünk által két számítógéppel gazdagítottuk a gimnázium informatikai bázisát. Nem is beszélve arról, hogy egy-egy elért jó szereplés mindig új lendületet ad a további munkához. Így voltam ezzel már előző munkahelyemen, a Bátyúi Középiskolában is, ahol szintén jó eredményeket értek el tanítványaim történelemből. Ottani tanítványom, Buziknay Zsuzsa első helyezést ért el a megyei vetélkedőn, így bejutott az országos döntőbe, de sajnos nem tudta az állami nyelvet, fordításról pedig akkor még hallani sem lehetett.
    — Nagy hátrány tehát, hogy tanulóink nem tudnak ukránul?
    — Szerencsére ma már nem. Az idén azt tapasztaltam a megyei versenyen, hogy igenis felkészültek a magyar tannyelvű iskolákból érkező tanulók fogadására, és mindent megtettek annak érdekében, hogy semmilyen hátrányuk ne származzon a nyelvtudás hiányából: előre lefordították és fénymásolták számukra a kérdéseket. Az előző években azonban tényleg előfordult, hogy nem volt, aki fordítson, így a mi gyerekeink nem tudtak egyenlő feltételek mellett versenyezni.
    — A történelem igencsak nehéz tantárgy. Hogy lehet mégis megszerettetni egy gyerekkel a történelmet?
    — Nem is tudom, mi ennek a módszere. Amikor első éven tanítottam a gimnáziumban, épp egy olyan osztályba kerültem, amelyikben csupa reál-beállítottságú gyerek volt, közülük is a többség fiú. Ezek a gyerekek úgy fogadtak engem, hogy „mi reálosak vagyunk”. Akkor megkérdeztem tőlük: ez azt jelenti, hogy nem kell tudni a történelmet? Nos, az év végére az osztály jó néhány ”reálos” tanulója felvételizett jog vagy történelem szakra, köztük hárman a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára nyertek felvételt.
    — Mikor mutatkozik meg, hogy egy gyereknek tetszik a történelem?
    — Néha csak felsőbb osztályokban. Volt olyan tanítványom, aki elmondta, hogy ő a hatodik (ami a középiskola 10. osztályának felel meg — B. Gy.) végére kezdett el tudatosan érdeklődni a történelem iránt. Előfordul azonban, hogy már igen korán megmutatkozik ez az érdeklődés. Jelenlegi osztályomban, a 2.b-ben például már most észrevettem, hogy van egy tanuló, aki biztosan történelem vonalon fog továbbtanulni.
    — Mennyire fontos a jó eredmény elérésében a tanár-diák viszony?
    — Nagyon fontos. Szoros, mély, úgymond baráti a kapcsolatom a diákjaimmal.
    — Tehát nem a szigor dominál?
    — Nálam soha. De azt hiszem, másokat sem azért tisztelnek, mert szigorú. Soha nem viselkedem fölényesen a tanulókkal, nem éreztetem velük, hogy én vagyok a tanár, te pedig „csak” egy diák vagy. Inkább közel engedem őket magamhoz, de én is igyekszem közel kerülni hozzájuk. Minden témáról szeretek elbeszélgetni velük. Mindig hagyok egy-két percet az órából arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk és azokra a problémákra odafigyeljek, ami őket abban a pillanatban foglalkoztatja. Ez az, amivel közel tudok kerülni hozzájuk, s ez így van minden osztályban, nem csak a sajátomban.
    — Ha ki kellene emelni néhány tanulót, kiket említene meg?
    — A mostaniak közül a nyolcadikban Tóth Győző, Sin Edina, Szennyes Andrea, Molnár Georgina, Orosz Georgina, Tóth József, de sorolhatnám még, mert tizenhárman történelem szakra mennek felvételizni. De vannak olyanok is, akik ugyan más szakra készülnek, ennek ellenére nagyon szeretik a történelmet, mint például Birtók István, Tóth Béla, Heé Éva. A hetedikesek közül nagyon jó Béres Attila, Káposztay Gábor, Bíró Dianna, Tóth Melinda, Tóth Dóra, Kovács Szilvia, Csobolya Zoltán, Császár István, Mándi Péter.
    — Miből látszik, hogy szeretik ezt a tantárgyat?
    — Nemcsak szeretik, de tudják is ezek a gyerekek a történelmet. Hogy szeretik, azt abból látom, hogy millió kérdést tesznek egy órán a témával kapcsolatban. Más iskolákban jó ha egy-két olyan tanuló akad, aki kérdez, itt viszont alig van egy-kettő, aki nem tesz fel kérdést. Sokszor előfordul, hogy olyat kérdeznek, amire nem tudok rögtön válaszolni. Olyankor mondom nekik, hogy utánanézek, és következő órán válaszolok. Én ezt nem szégyellem, hisz a történelem óriási anyagot ölel fel, diákjaink pedig napi pontossággal szeretik tudni, mi történik a világban, a politikában.
    — Nem is volt butaság annak idején a kötelező politin­formáció…
    — Bizony nem. De ha nem is kötelező, én máig minden órán tartok néhány percet a tanulóimnak, hisz történelmet nem is lehet tanítani anélkül, hogy az ember ne tudná, mi történik napjainkban. Ez azonban óriási felkészülést igényel.
    — Mit kell a tanárnak leginkább szem előtt tartani?
    — A tanárnak azt kell tudni, hogy mit kell megtanítani a gyerekkel ebből az óriási anyagból. Mi az, amit értelmi szintjének megfelelően képes felfogni, és fontos is. Az iskolában nem lehet ezt a hatalmas mennyiségű anyagot megtanítani, hisz akkor miért megy a diák az egyetemre? Azt, amire addig szüksége van, a tanárnak kell kiválasztania.
    — Kap-e visszajelzést tanítványaitól vagy tanítványairól?
    — Eddigi tanítványaimról csak jót hallok, bárhová kerültek, mindenütt dicsérik őket, és — ami talán a legfontosabb — megállják a helyüket.

    PS. Bár tudom, hogy a tantárgyi versenyeken elért eredményekért a felkészítő tanárt illeti az elismerés, de nem szabad elfeledkeznünk azokról a pedagógusokról sem, akik iskoláséveik kezdetén, az alsó osztályokban útnak indítják az apróságokat. Munkájuknak látszólag nincs eredménye, hisz ki emlékszik már arra végzős korában, mennyit fáradozott érte az, aki kezét fogva tanította a betűvetésre, pálcikát rakosgatva szerettette meg vele a matematikát vagy mesék által terelte a figyelmét a később tanult irodalom szépségeire. Ám a látszat néha csal: az elért sikerekben benne van az ő odaadása, szeretete és fáradozása is. Nem ártana néha őket is (legalább) megemlíteni.

Biró Gyöngyi

Vissza a kezdőoldalra >>>